Hírek
2018. Január 05. 08:33, péntek | Sport
Rally: Szilveszteri győzelem egy nemes ellenféllel szemben
Vincze Ferenc és Bazsó Attila győzött a 2017-es szezon utolsó futamán a 19. Szilveszter Rallye-n.
Az S-Motorsport pilótája harmadszor, míg navigátora első alkalommal vehette át a győztesnek járó vándorserleget a hungaroringi óévbúcsúztatón.
A szécsényi pilóta a megrendezett 6 szakaszból négyen bizonyult a leggyorsabbnak, de a látszat ellenére komoly csatában szerezte meg idei második abszolút futamgyőzelmét.
„Bennem volt, hogy a Szilveszter Rallye egy olyan futam, ahol felesleges 100 százalékon autózni, mert nem egy tétverseny. Persze próbáltunk sietni, de azt is szem előtt tartottuk, hogy az autónak ne essen baja. Az első gyorson sajnos elénk rajtoltatták Fogasy Gergőt, ezért ott begyűjtöttünk egy kis hátrányt, igaz 6 másodpercet utólag jóváírtak az időnkből, de ennél azért többet veszítettünk az első szakaszon. A második gyorsaságit sikerült megnyernünk, így ha csak minimális előnnyel, de az első nap végén vezettük a versenyt. Másnap reggel Kiss Laci megvert az első szakaszon, de én a belső gyorsaságira készültem jobban, mert bíztam benne, hogyha a hosszabb szakaszon sikerül egy kis előnyt kiautózni, akkor azt már csak meg kell tartani, illetve be lehet osztani az utolsó körben. Az ötödik és a hatodik szakaszon is mi voltunk a leggyorsabbak, de Lacika előtt le a kalappal, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtott, komolyan megszorongatott minket. Ő egy remek pilóta és sokat fejlődött a tavalyi évhez képest, úgyhogy a személyében egy igazán nemes ellenfélre találtunk a Szilveszter Rallye-n.”

A Vincze - Bazsó kettős 2017-ben az abszolút harmadik helyen végzett az ORB-ben, de ami ennél is fontosabb, hogy szezon utolsó harmadában már megvolt a Skodás duó tempója ahhoz, hogy a bajnokság első két helyezettjével is felvegyék a versenyt.
„Augusztus környékén kezdtünk felnőni a feladathoz. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy az autó teljesen szokatlan volt számomra és ahogy gyűjtöttük a kilométereket, úgy kötöttünk egyre szorosabb barátságot a Skodával. Az év végére elmondhatom, hogy sokkal jobban érzem a Fabia határait és sokkal jobban ki tudom autózni, mint tettem azt a szezon elején, vagy az évad közepén.
Reméljük, hogy jövőre minden futamnak 100 százalékos felkészültséggel tudunk nekivágni és bízom benne, hogy meghatározó alakjai tudunk lenni a Magyar Bajnokságnak!”

Köszönet a partnereinknek: SCHWARZMÜLLER – Intelligent Fahrzeuge, MSB Zrt., MGY 4000 Kft., FULL – HÚS Kft., Kompakt Trans Kft., Spedicion BDF Kft., Galaxy Club, Porsche M5, Dickies, Vámosi autójavító, SLH Special Lighting Kft., JENOX, Tachográf Control Kft., Origo Pack Kft., Fuvinfo Iroda Kft., Pannónia Nyomda Kft., Ducati, Touratech, Forest Protechnik, Fisch Ker. Kft., Zöld Út Kft., Petrovics Csaba CNC, Hartmannn Építész Kft., Gold Stone Trans Kft., Hallás Partner, Bulath Speed Kft., Confector, DMKER, Auktor Bonus Kft., Nort Forse Hungary Kft., Juhász és Társa Kft., HEDEX Emeléstechnika, Hegymegi Zsolt fuvarozó
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.