Hírek
2016. Április 12. 13:36, kedd | Sport
Egy defekt miatt úszott el a dobogó
Az abszolút dobogóért szállt harcba a szezonnyitó Eger Rallye-n, a Botka Dávid - Bazsó Attila kettős.
Egy balszerencsés defekt miatt végül a Mitsubishis párosnak meg kellet elégednie a hatodik hellyel és bár tudjuk, hogy a sportban nincs értelme a ha, illetve a volna kezdetű mondatoknak, azt mégis látni kell, hogy a defekt nélkül a fiúk a dobogón végeztek volna.
Dávid már a rajt előtt arról beszélt, hogy az első nap lesz a vízválasztó a 11. Eger Rallye-n. Az Európa Bajnok, úgy gondolta, hogy a rossz minőségű, szűk mátrai szakaszok alapvetően meghatározzák majd a verseny végeredményét, mert a vasárnapi gyorsaságikon már nem lehet jelentős különbségeket kialakítani. Mint utólag kiderült, szinte a próféta szólt a 31 éves pilótából. Az első két szakaszt követően a hatodik helyen állt a Botka - Bazsó kettős, majd következett Szuha és az a bizonyos defekt.
„Teljesítettük a mátraalmási gyorsaságit, és ahogy leérkeztünk, megmértük a guminyomást. Tökéletes adatokat kaptunk. Majd mire megérkeztünk a rajtba, szólt a sportbíró, hogy defektünk van. Ezért a Szuhát, ami az egyik legrosszabb minőségű pálya, kénytelenek voltunk jobb hátsó defekttel teljesíteni. Mit mondhatnék? Nem volt egy egyszerű feladat. A defektet követően azonban gyorsultunk, második, harmadik és negyedik időket autóztunk és sikerült a 20. helyről felzárkóznunk a nyolcadikra. A terv az volt vasárnapra, hogy beférkőzzünk az első ötbe.

A második nap végig abszolút második időket autóztunk, illetve az utolsón még sikerült rátennünk egy lapáttal, mert azt a szakaszt sikerült megnyernünk, úgyhogy teljesen pozitív volt a vasárnap. Az Eger Rallye azonban egy két napos verseny és az az 50-55 másodperc nagyon hiányzott a végelszámolásnál, amit elveszítettünk a defekttel, sajnos az megpecsételte a sorsunkat.”
Dávidék végül az abszolút 6. pozícióban zárták az Eger Rallye-t, de a gyorsasági időeredmények alapján a címvédő Herczig - Bacigal kettős sincs tőlük messze.
„A vasárnapból kiindulva még egy nagyon picit kellene gyorsulnunk, mert Herczig Norbi mindössze 2.5, 1.5, 0.5 másodpercekkel volt gyorsabb a második nap. Ha tudnánk még gyorsulni kilométerenként egy tizedet, akkor már vele is fel tudnánk venni a harcot Miskolcon!”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.